Én már tökéletesen beérném egy gyorsan felszívódó, könnyű állagú testápoló krémmel, ami nem hagy zsíros érzést maga után, és nem ragad össze a harisnyámmal. A bőröm azonban sokkal kényesebb, ráadásul meglehetősen ellentmondásosan viselkedik. A fűtésszezon beindulásával rendszerint megkezdődik a küzdelmem: a bőröm extra száraz lesz, hamar kipirosodik, mégis minél inkább hidratálom, annál jobban feszül.

Pedig én nem turkálok bele a hóba kesztyű nélkül, illetve nem ugrálok bele télen jéghideg tavakba, ahogy a reklámokban szokás, nálam ez valahogy magától jön. Sokéves próbálkozás és rengeteg csalódás árán – simán berendezhetnék már magamnak egy kutatólabort – annyit már sikerült kitapasztalnom, hogy a szilikontól, a színezékektől és egyes illatanyagoktól nyomban feszülni kezd, majd lehámlik, a szőlőmagolajtól pedig egyenesen vérig sértődik a bőröm. Meglehetősen kevés az olyan formula, mellyel hajlandó kibékülni, így még mindig a keresés fázisánál tartok.

Nem biztos, hogy ennél maradok

A nehéz, zsíros összetevőjű kencéket utálom, az olajoktól pedig rettegek, mert sosem tudom, melyikkel vesznek össze a hiperérzékeny hámrétegeim. Most a Nivea Pure & Natural testápoló tej mellett döntöttem, mert állítólag nekem lett kitalálva, csak hát kétféle növényi olajat is tartalmaz, így lelkileg felkészültem arra, hogy a kukában végzi.

Nem igazán elemezgettem, hogy miért jó a biológiai termesztésből származó értékes argán– és jojobaolaj, engem inkább csak az érdekelt, hogy ne váltsanak ki allergiás reakciókat, ne tömítsék el a pórusaimat, valamint a krém használata után ne érezzem úgy, mintha egy egész kockavajat kentem volna magamra. Általában nincs időm arra, hogy egy hintaszékben ücsörögve sálat kötögessek, amíg a testápoló hajlandó felszívódni.

Margó kedvencét, a pumpás kiszerelést választottam, ami testápoló esetében nem annyira vészes, nekem legalábbis pont annyit adagol a kezembe, amennyire épp szükségem van, és nem fröcsög, nem makrancoskodik. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, ha már csak egy kevéske kence marad a flakon alján. Remélem, gond nélkül fel fogja szippantani azt is, mert a pazarlás nem az én műfajom. A krém állagával nincs baj, nagyon könnyed, leheletfinom, de valamiért mégsem szívódik fel azonnal.

Percekig azt érzem utána, mintha vizes lennék, így nem lehet azonnal felöltözni, jöhet a kötögetés, malmozás. Ám reggelente ilyesmire nincs időm, így a Nivea testápoló máris leszerepelt nálam, pedig a bőröm valamiért kedveli. Eddig még nem lázadozott ellene, viszont azt sem mondhatom el, hogy egész nap kitartott a bársonyos hatás. Amikor végre felszárad a bőrfelületen, akkor nagyon jó érzés, az illata is friss, kellemes. Estére viszont huss, elillan a kényeztető gondoskodás, tehát ezt azért nem nevezném intenzív táplálásnak.

Az ára elég széles skálán mozog, 1500 és 2000 forintért is láttam már.

  • Megosztás:
hirdetés