Nincsenek különösebben hosszú szempilláim, de egy jó szempillaspirállal azért egészen elfogadható eredményt tudok elérni rajtuk. Sokáig nem találtam olyan terméket, ami túl sokat változtatott volna a pilláimon azon kívül, hogy összeragasztotta vagy elnehezítette volna őket. Most viszont sikerült egy nagyon jót kifognom, elfogadható, 1300 forintos áron.

Nagyjából egy éve az Essence Lash Princess elnevezésű dúsító szempillaspirálját használom – még nem kellett újat vennem, nem fogyott ki, pedig hetente minimum kétszer-háromszor sminkelek -, és eddig ez az egyik legjobb szempillaspirál, amivel ebben az árkategóriában találkoztam. A csavart kefével a nehezen elérhető szálakat is ki tudom festeni, viszont nem vesz fel túl sok festéket, így nem tapasztja össze a szálakat, nem maszatol, és nem csomósodik.

Az egyetlen negatívuma, hogy az alsó pillákat egy kicsit nehezebb és időigényesebb kipingálni vele, mint az egyenes kefével, de nem lehetetlen. Már egy rétegben is szép, de én általában ráfestek száradás után még egy keveset, mert így extrán megemeli a szempillákat. Tapasztalatom szerint egész nap tart, sőt, ha elfelejtem letörölni lefekvés előtt, a nagy része még másnap is a helyén van. Nagy valószínűséggel újraveszem, ha elfogy.

  • Megosztás:
hirdetés