A koreai kozmetikumokról rengeteg jót lehet hallani, mi is nagyon szeretjük őket, és használjuk is rendszeresen. Különleges összetevőik miatt nagyon csábítóak, hatásukat pedig többek között annak köszönhetik, hogy nagyon könnyen beszívódnak, és általában nélkülözik a bőr számára irritáló anyagokat, például az alkoholt.

Itthon egyelőre kevés koreai márkát kapni hivatalosan, és a legtöbben megbízható Ebay-kereskedőkön keresztül szerzik be őket. Most azonban egy olyan márkát teszteltünk, ami itthon is megvásárolható, ez pedig a francia-koreai Erborian néhány terméke.

Szenes tisztítás

A szénről mindenki tudja, hogy jó tisztító, használják külsőleg és belsőleg is, és a 2017-es évben egyre több kozmetikumban lehet vele találkozni. Az Erborian Black Scrub elnevezésű hármas hatású gél maszkja friss és tiszta bőrt ígér, anélkül, hogy nagyon szárítaná azt. Elsőre elég fura a koromfekete, kicsit folyós zselé, de az illata finom, és bár azt vártam, nincsenek benne szemcsék. Megtisztított arcra kell felvinni, vékony rétegben. Egy kicsit megszikkad az előírt 3 perc alatt, vizes ujjakkal kell óvatosan átmasszírozni az arcot majd egy szivaccsal vagy vattakorongokkal lemosni. A bőr tényleg felfrissül, pakolás leszedi az elhalt hámsejteket, ugyanakkor nem éreztem a használata után azt, hogy csontszáraz lett a bőröm. Hetente egyszer szoktam használni, és mivel nem kell sok belőle, ezért kitart elég sokáig az 50 ml-es kiszerelés.

Bambuszos vizes maszk

A koreaiak tényleg verhetetlenek, ha pakolásokról van szó, kedvenceik a fátyolszövet maszkok, illetve a többfunckciós maszkok. Ilyen a Bamboo Waterlock is, melyet Lisa Eldridge is az egyik legjobbnak minősített. Lehet pakolásként használni, de szérumszerűen is hidratálóként. Az áttetsző világoszöld gél furán csúszós, hiába van fent a bőrön akár 20-25 percet, nem szárad meg, ami azért jó, mert időnként átmasszírozva még jobban beszívódik. A 2016-os évből ez az egyik kedvenc termékem, elképesztően jól hidratál, szó szerint feltölti a bőrt, a hatása pedig egész nap érződik, vízhiányos bőrre igazi csoda.

  • Megosztás:
hirdetés