A vintage trendek sokat tettek azért, hogy a hófehér bőr ezentúl ne a vérszegény pincesápadtság, hanem a természetes szépség szimbólumaként rögzüljön a köztudatban. Ám sokan még így is nehezen tudják elképzelni a nyár kezdetén, hogy rövid ruhákba bújjanak, amíg nem elég barnák. Mivel a napfürdőzést már csak magas faktorszámú fényvédő kencékkel élvezheti kockázat nélkül az ember, egyre nagyobb az igény az önbarnítók és a szoláriumok gyors színgeneráló hatására.

Ám, aki használt már önbarnító készítményt, az jól tudja, hogy nagyon könnyű befürödni egy rossz választással, hiszen némelyik krém májbetegséget sejtető mandarinárnyalattal ajándékozza meg az embert, vagy többszöri zuhanyzás után foltokban kezd el kopni, ami nem túl szívderítő látvány.

A mértéktelen szoláriumozásnak pedig éppúgy megvannak a bőrkárosító veszélyei, mint a felelőtlen napozásnak. A szoli esetében leginkább az UVA-sugarak felelnek a kellemetlen bőrszárazságot, korai bőröregedést, valamint rosszindulatú elváltozásokat okozó hatásokért, melyek kisebb dózisban nem jelentenek veszélyt, ugyanis naponta, még borús időben is érnek minket ilyen sugarak. Ám, ha túlzásokba esel, meglehet, hogy a bőröd ellenálló-képessége már nem fogja sokáig tolerálni.

Azonban ma már akadnak olyan, melanintermelést stimuláló szoláriumkozmetikumok, melyek természetes összetevőkkel segítik és fokozzák a barnulást, így gyorsabban, kevesebb szolizással érhetsz el intenzív, de cseppet sem irreális hatású színárnyalatokat. Az önbarnítót nem tartalmazó krémek a bőrtípusodhoz mérten fejtik ki hatásukat, tehát nem leszel csokibarna, ha alapvetően hófehér a bőröd, hanem a te maximális tónusodat hívják elő, melyért más esetben sok időt kellene a napon töltened.

Ugyanakkor ezeknek a termékcsaládoknak a nagy része ránctalanító, sejtregeneráló, hidratáló és antioxidáns hatóanyagokkal bír, melyek megerősítik a bőr védelmi rendszerét, és megakadályozzák a kiszáradást. A DHA-val ellátott kencék aktív Dihydroxyactone összetevőt tartalmaznak, amit először cukorbetegek kísérleti kezelései során alkalmaztak, és csak véletlenül fedezték fel, hogy barnító tulajdonságokkal is rendelkezik. Ám, ha nem színező hatású készítményt akarsz, maradj a béta-karotinnal, illetve B- és Pro D-vitaminnal dúsított termékeknél, melyekkel általában hosszan tartó eredményt érhetsz el.

  • Megosztás:
hirdetés