Nagyban hozzájárul az események gördülékeny folyásához az, ha a lagzi helyszínén előre meghatározott helyekre kell ülniük a vendégeknek.

Érdemes átláthatóan elkészíteni az ültetési rendet, és a násznép számára is egyértelműen jelezni kell, ki hol találja a székét.

Tervezd meg!

Beszéljétek meg, hogy milyen szisztéma szerint ültetnétek a vendégeket. Többféle vonalon is gondolkodhattok: a menyasszony és a vőlegény rokonai, ismerősei szerint, párban érkezők és egyedülállók szerint, vagy bármilyen más, személyes szempont szerint.

Érdemes lerajzolni a terem egy kicsinyített mását elrendezés szerint, és betűvel jelölni az asztalokat, számmal a székeket, úgy, ahogyan majd a valóságban is lesz. Fogd a vendéglistát, és gyárts színes post-it címkéket a nevekkel az ültetés szisztémája szerint: ügyelj, hogy minden név felkerüljön, senki ne maradjon ki.

A post-iteket felragasztgathatod a rajzolt asztalok köré, így vizuális képet is kapsz róla, hogy nagyjából hogy néz majd ki az egész a gyakorlatban. Ha valamin változtatnál, egyszerűen átragaszthatod a címkéket.

A nagy napon

Az előzetes terv szerint minden asztalt jelöljetek betűkkel, a székeket pedig számokkal. Gyártsatok egy táblát, amely a terembe lépéskor eligazítja a vendégeket, hogy hová kell menniük. Írjátok fel a betűket, majd alá a neveket, hogy kit vártok az adott asztalhoz, és hányas számú széken foglaljon helyet.

  • Megosztás:
hirdetés