A romantikus filmekben az édesapa kíséri az oltárhoz a menyasszonyt, a vőlegény pedig már ott várakozik, hogy leendő apósától átvegye a lányt.

Ma már nálunk is egyre elterjedtebb ez a szokás, de vajon mi az eredeti hagyomány, és hogyan helyes a bevonulás?

Együtt megy az ifjú pár

Akár az egyházi, akár a polgári esküvőről beszélünk, a magyar hagyomány szerint az ifjú pár együtt vonul be a templomba vagy a házasságkötő terembe. Manapság azonban sokkal kevésbé kötöttek az ilyen szokások, és a házasulandók kedvük szerint variálhatják az ilyen apróságokat.

Sokan úgy csinálják, hogy a pár ugyan egyszerre, de nem együtt megy be, a menyasszonyt az édesapja, a vőlegényt az édesanyja kíséri. Van, aki testvért, unokatestvért vagy keresztszülőt kér fel a feladatra, az örömszülők pedig mögöttük sétálnak. Előfordul az is, hogy a tanúk vagy egy koszorúspár kísérik be a párt.

Létezik tehát hagyomány, de az, hogy ki kivel vonul be, valójában már a ti döntésetek, azzal mentek be, akivel csak szeretnétek, és olyan formában, ahogy jólesik. Még az sem példátlan, hogy a menyasszony egyedül lejt végig a padsorok között, a vőlegény pedig már az oltárnál várja – és ez is rendben van.

  • Megosztás:
hirdetés